Magyarnátha a DEKK Színházban

Magyarországon felüti fejét egy rejtélyes betegség. A „magyarnátha” a géneket pusztítja, aminek következtében a magyarok európai módon kezdenek élni és viselkedni. Ám ehhez nem tudnak alkalmazkodni, így közel a vég. A járvány kapcsán kiderül: a magyar emberek génjei száz százalékban tartalmazzák a valós magyar történelmet, és egy Sorsprés nevű szerkezet segítségével ki is lehet nyerni azt belőlük. A Sorsprés lehet tehát a megoldás kulcsa, de, hogy születik-e megoldás, az csak a DEKK Színház Magyarnátha című darabjából derül ki. Megtekintésével választ kapunk arra a kérdésre is, hogyan kell lovat csalogatni, miért kell a magyaroknak hátrafelé nyilazniuk, amikor szemből könnyebb és mekkora paraszt volt Dózsa György. Az előadásról annak szerzőit: Litkai Gergelyt, Fehér Gáspárt és Fehér Boldizsárt kérdeztük.

által|2018-08-10T10:41:10+00:002018. március 12.|

Vékonyjégrevü: újra színpadon a meghökkentő darab!

Három évvel ezelőtt mutatta be a Gólem Színház a ZS-kategória című zenés, táncos revübetétekkel tarkított kabaréját, amely nagyszerű kortárs magyar írók jelenetiben veszi elő a zsidósággal kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket. És most megint színpadon a meghökkentő előadás.

által|2018-08-10T10:41:21+00:002018. január 11.|

A POLITIKUSOK LELKI VILÁGA – Miközben rajtuk röhögünk, ők rajtunk röhögnek.

A DEKK Színház január 19-én mutatja be a Politikusok lelki világa című darabját, amelynek szereplői most megmondják, szerintük milyenek a politikusok.

által|2018-08-10T10:41:50+00:002018. január 2.|
Go to Top