Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”

Szabó Zoltán, a darab ötletadója és Királyhegyi megszemélyesítője a könyvvel

A mondás állítólag Királyhegyi Pál író, újságíró, humoristától származik, aki 1900-ban született, 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Angliából 1944-ben repült haza.

„Sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot”

– mondta. A lágert túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.

Királyhegyit olvasva az ember nem tör ki percenként harsány röhögésben, de elegáns, öniróniával teli humora mégis a legnagyobbak közé emeli őt. Emlékezetes és vérfagyasztó poénja, amikor az ötvenes években táviratot írt Sztálinnak:

„A rendszer nem vált be stop. Kezdjék elölről stop.”

Humorában ott bujkál Karinthy és Rejtő Jenő szelleme. Most Szabó Zoltán színész ötletére és szereplésével Királyhegyi Pál: Az első 200 évem című könyvéből készít színpadi darabot a DEKK Színház.

Bánki Gergely, a darab rendezője

A rendező Bánki Gergely szerint „Királyhegyi Pál olyasmi figura lehetett, mint Woody Allen. Különös érzékkel fedezte fel a világ dolgaiban és saját életében a gyarlóságokat, a fonákságokat, és képes volt ezeket nagyon pontosan megragadni. Pamfletjei, kabarétréfái alapján biztosan nem foglalkoznánk vele, de amit saját magáról ír, az iszonyatosan szellemes. Élete elképesztő hullámvasút volt, tele hihetetlen történetekkel, kalandokkal szerencsés és szerencsétlen fordulatokkal, ám ő mindezt fanyar humorral, iróniával, öniróniával szemlélte. A darab pedig nem egy tonett széken, műkávéházi környezetben előadott felolvasóest lesz, hanem Királyhegyi sokszínűségéhez méltó játék, amelyben megjelennek burleszkelemek, bábjáték, tánc és zene.

Bánki Gergőben bízhatunk: van humora, így tehát – ahogy Királyhegyi állítja – mindenre képes.

 

ELSŐ KÉTSZÁZ ÉVEM

Szereplő: Szabó Zoltán

Rendező: Bánki Gergely

Bemutató: 2018. március 21.

Helyszín: Jurányi Inkubátorház Kamaraterem